Miért nem olyan jó a meditáció, mint az éneklés vagy a prédikálás?

Olvastam, hogy az éneklés és imádkozás jobb, mint a meditáció. Nekem azonban még mindig nehéz az alázatos imádat. Miért nem olyan jó a meditáció, mint az éneklés vagy a prédikálás?

Igazából nincs különbség az éneklés és a meditáció között. Az éneklést mantra-meditációnak is nevezik. A mantrázás különféle: végezheted hangosan, zenével, vagy halkan, magadban, végezheted az elmédben, mint a Gájatri-mantrát. Ez az elme-meditáció.

A meditáció, koncentráció nevei szmaranam, dharanam, dhjána, dhruva, anuszmrti és szamádhi.

Az első lépés a szmaranam, emlékezés. Olyan dolgokra emlékezni, amelyeket hallottunk, és éreztük, hogy megnyugtató, megmagyarázó. Emlékezni, igen, ez így van. Nem ez a test vagyok. Igazából szellemi lélek vagyok. Fel kell fedeznem a kapcsolatomat Istennel, stb.

Aztán jön a dharanam. A dharanamban teljesen elmerülünk ezekben a gondolatokban; ezek csaknem a részünkké lesznek, és a külső dolgok nem terelik el a figyelmet.

Így folytatódik ez a szamádhi-ig, amikor felfedezed a teljes lelki azonosságodat.

A meditáció a nyugati emberek kísérlete, el akarják mondani, mi történik, amikor valaki a transzcendenciának szenteli magát. A mantra-meditációt nagyon fontosnak mondják – ahogy te is említetted a kérdésedben – az alázatos imával kapcsolatos. Az alázatos ima akkor jelenik meg, amikor felül akarsz emelkedni az alázat hiányán. Csak idő kérdése. Talán valaki már eljutott a dhjánáig, de még mindig nem alázatos. Ez lehetséges. A következtetés:

Harer náma harer náma harer námaiva kévalam kalau nasztj-eva nasztj-eva nasztj-eva gatir anjathá.

Csaitanja Maháprabhu azt mondja, a konfliktusok korában az Úr nevének belső imádkozása az egyetlen út, csak így szabadulhatunk meg az arroganciától, így lehetünk spirituálisabbak, odaadók, egészen a szamádhi-ig. Szamádhi azt jelenti, megszakítatlan – nem úgy, hogy fél órát meditálsz, és aztán megint mindent elfelejtesz. Azt jelenti, hogy lelki életet élsz. Nyitott szem, csukott szem, ez nem számít – ezt tekinted a meditáció legmagasabb szintjének.

És a Bhagavad-gítában Krsna azt mondja, neki ez a viselkedés tetszik a legjobban, azt mondja, gondolj mindig Rám, légy a bhaktám, ajánld Nekem a hódolatodat. Igazából azt mondja, hogy szívtől szívig kapcsolatot akar velünk.

Ki kér meg valakit, hogy mindig rá gondoljon? Gondolkodj el ezen. Ezt senki nem mondja senkinek. Talán valaki, aki annyira szereti a másikat, nem akarja, hogy az a másik elfelejtse őt. A meditáció nagyon szeretetteljes attitűdöt fejleszt ki. Ez az imádat útján fejlődik. Az imádat, a bhakti nagyon áldásos.

Ami Krsna neveit illeti, van egy fordítás: Kedves Uram, hadd legyek a szereteted eszköze. És ha így érzel, amikor mantrázol, akkor olyan boldog leszel, hogy természetesen a szeretetének az eszköze akarsz lenni. Kész vagy cselekedni. Ez a meditáció internalizációjának a valódi célja.

Ezzel jön létre a spontaneitás a tanítvány szívében, ezáltal lehet az Úr spontán bhaktája, aki már nincs alávetve a szabályoknak és előírásoknak, mert már elérte a lényeget. Ez nagy ajándék.